A Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület (MJSZE) alapvető célja a hazai jógaoktatók szakmai színvonalának fenntartása és folyamatos emelése, a hazai jógaélet támogatása, valamint a jóga népszerűsítése. Ezen célok megvalósításának egyik megnyilvánulási formája a JÓGAKONFERENCIA is, amelyhez keressük az együttműködést a különböző tradíciókkal, iskolákkal, stúdiókkal, szakmai szervezetekkel, jógaoktató képző intézményekkel.
Az MJSZE idén is megszervezi a JÓGAKONFERENCIÁT a jelenlegi és leendő jógaoktatók, valamint az elkötelezett jógagyakorlók számára. A JÓGAKONFERENCIÁT először 2015-ben rendeztük meg, mellyel hagyományt teremtettünk. A soron következő alkalom időpontja:
2021. november 14.-én vasárnap, 09.00-tól 18:30-ig
Helyszín: Magnet Közöségi Ház (Budapest, Andrássy út 98.) / online tér
Ebben az évben szeretettel várjuk mindazon előadók jelentkezését, akik a konferencia alább felsorolt témáiban, a már korábban megszokott magas színvonalon előadást tartanának. A benyújtott előadástervek közül, az előadások relevanciáját mérlegelve az MJSZE elnöksége választja ki azokat a prezentációkat, amelyek bekerülnek a nap programjába.
Idén központi témánk:
JÓGA A 21. SZÁZADBAN
Ezen belül az alábbi altémákat valamilyen módon érintő előadásokat, illetve előadókat szeretnénk megszólaltatni:
- Jógaoktatás az online térben (előnyök és hátrányok, módszertani kérdések)
- COVID hatásainak ellensúlyozása a jógával.
- A civilizációs betegségek és jóga.
- Jóga és morál – széllel szemben is szilárdan állni.
- Az ősi jógaszentírások relevanciája a modern korban.
- Hol gyakoroljak? A választás szempontjai.
- egyéb kapcsolt témák
Az előadások 40 percesek lennének, a végén kérdezési lehetőséggel. Majd az előadások után a közösségi térben minden előadó további 30 percre lehetőséget biztosít a hallgatóságban felmerült kérdések megválaszolására. Az előadásokról felvételt készítünk.
A JÓGAKONFERENCIA végére ezúttal is tervezünk kerekasztal beszélgetést és az együtt töltött emelkedett napot szintén közös kírtana/bhadzsana zárná.
Kérjük, hogy legkésőbb 2021. augusztus 31-ig jelezz vissza, és küldd el nekünk az ajánlott előadással kapcsolatban az alábbiakat:
- Előadó neve
- Előadás címe
- Előadás rövid összefoglalója, absztraktja maximum 15 sorban
- Rövid szakmai önéletrajz
A jelentkezéseket a kapcsolat@jogaoktatok.hu címre várjuk, a tárgy mezőben kérjük feltüntetni: “JÓGAKONFERENCIA 2021 előadói jelentkezés”.
A felhívás az alábbi linkről is letölthető:
RÉSZLETEK