Az MJSZ elnöke a Nemzetközi Jóganap kezdeményezőinél járt Portugáliában

Keserű Aranka beszámolója az első Nemzetközi Jóganap forrásától
Néhányan tudtátok, hogy Lisszabonba készültem a Nemzetközi Jóganap (június 21.) ünneplésére Szvámí Ámrita Szúrjánanda meghívására. Az ünnepséget egy egésznapos Jógakonferencia előzte meg, ahol felkértek, hogy én is adjak beszédet 15-20 percben, így képviselhettem a MJSZ-t is.
A Szvámíról, vagy Gurudzsíról (ahogy ott szólították) azt érdemes tudni, hogy az ő fáradhatatlan munkájának köszönhetjük, hogy az ENSZ Nemzetközi jóganappá nyilvánította június 21-ét.
Óm Dzsaja Bhagaván Ámrita Szúrjánanda Maharádzsa!
A Szvámí a Béke és Testvériség megteremtésén dolgozik, ennek egyik állomása volt az, hogy a Jógának legyen ünnepnapja.
Nektek gondolom nem kell részleteznem, hogy mi ennek a jelentősége, mégis kísérletet teszek az összefoglalásra: minden ünnep önmagában áldásos, hiszen ilyenkor az emberek örülnek és a felszabaduló pozitív rezgések által szívük megtisztul. Azzal, hogy a Jógának is lett ünnepnapja, nagy lépést tettünk a Béke és Testvériség megteremtéséhez. Június 21-én szerte a világban emberek tömegei ünnepeltek, emlékeztek arra, hogy a valódi természetünk a SZAT-CSID-ÁNANDA, azaz a határtalan létezés – tudás – örök boldogság.

Szvámí Ámrita Szúrjánanda 2002-ben tartotta meg az első Nemzetközi Jóganapot Setúbalban (Portugália) és onnantól kezdve minden évben más helyszínen. Az év többi napjain pedig azon dolgozott, hogy támogatókat gyűjtsön hozzá. Bejárta a világot, a nagy jógatradíciók ásramjait, mint pl. a risikési Sivánanda Jóga-ásramot (2008-tól többször is) vagy Srí Ijengart (2010) és meglátogatta a világvallások vezetőit is, mint pl. Benedik Pápát (2011). Az UNESCO elnökével 2011-ben találkozott és 2012-ben India Miniszterelnöke is fogadta.
2014 decemberében az álom valóra vált: az ENSZ tagállamainak képviselői elfogadták a beadványt. Idén először ünnepelhettük szerte a világban a Jógát közösen.
A fentiekből láthatjátok, hogy milyen kegyelemben részesülhettem: a magban ünnepelhettem az első hivatalos Nemzetközi Jóganapot, ahonnan AZ kivirágzott. 27 ország jógamesterei, tanítói voltak jelen. A világ vallások is elküldték küldötteiket. Ahogyan a jelenlévő képviselők között megszűnt minden különbözőség, úgy olvadt össze az ünnep minden egyes résztvevőjének a szíve (kb. ezer ember). Tanúja lehettem annak, hogy ott azon a helyen valóban létrejött a Testvériség és a Béke. Végtelen hálával a szívemben kötelességemnek éreztem, hogy veletek is megosszam ezt az élményt, hogy e sorokat olvasva ti is részesülhessetek belőle.
Kívánom, hogy a Nemzetközi Jóganapon felszabadult finom, szeretetteljes rezgések adjanak erőt Nektek a saját jógagyakorlásotokhoz, általa váljatok jobb emberekké míg nem azzá akik valóban vagytok: tökéletes Isteni Lényekké. Amíg ezen az úton haladtok, addig törekvésetek által egyre szebbé és jobbá válik ez a hely, ez a világ, ahol élünk.
Végtelen szeretettel és hálával:
Szaraszvatí – Keserű Aranka
ÓM Sántih ÓM Béke
ॐ ॐ ॐ ॐ ॐ ॐ