Adatlap

Szraszvatí

Szaraszvatí – Keserű Aranka

Szaraszvatí Keserű Aranka a Shanti jóga-sziget egyik alapítója, a Sivananda Jógaközpont vezetője. Az MJSZ tiszteletbeli elnöke.

“Hálás vagyok amiért nap mint nap gyakorolhatom a jóga különböző aspektusait. A tanítást küldetésnek tekintem, miszerint leghőbb vágyam, hogy mindenki segítségére lehessek belső békéje megtalálásában.
Hari Óm Tat Szat”

Többször járt Indiában és a Sivánanda tradíció külföldi képviseletinél. 2014-ben eleget tett a meghívásnak az első Európai Jógakongresszusra, 2015-ben az első Nemzetközi Jóganap főszervezői látták vendégül Portugáliában, ahol több beszédet tartott. 2016-ban pedig azt a megtiszteltetést kapta, hogy Magyarország jógázóit képviselhette az Európa Parlamentben a „Jóga hatása az európai társadalomra és a világbékére” c. konferencián. 2016 óta rendszeres előadója Európai Jógakongresszusnak, ahol Magyarország jógázóit képviseli.

A Sivananda Jógaközpont szervezésében nyári jóga elvonulást és a Hatha Jóga Pradipiká jógatábort vezet. A jógaoktató képzésben a Bhagavad Gítá és Meditáció tantárgyak átadásában vesz részt.

Jógairányzat

Térkép