Adatlap

marosan_angelika v2

Marosán Angelika

2017. nyarán éreztem elhívást arra, hogy a spiritualitással mélyebben foglalkozzak és rendszerezzem hozott és tanult tudásomat.


Ekkor az élet egyenesen egy Sivananda hatha jóga kezdő nyári táborba vezetett, a pilisszentléleki Ásramba.
Ott fogalmazódott meg bennem, hogy a Sivánanda által közvetített tudással mélyebben ismerkedjek meg.
Korábban próbálgattam már az ászanázást mindenféle elméleti háttér nélkül, azonban számomra igen fontos az, hogy értsem, megértsem, hogy mit is csinálok.
Sivánanda Mester jógaszintézise számomra az alap, amelyre lehet építkezni, ezért döntöttem úgy, hogy elvégzem a 200 órás Jógaoktatói képzést,hogy ezáltal én is tevékeny részese legyek Sivánanda Mester szellemiségének a továbbításában.


2018. novemberben kaptam meg a diplomámat és röviddel ez után el is kezdtem oktatni a Sivananda Jógaközpontban és a Hanumán Jógaszigeten.

Hálás vagyok, hogy minden pillanatért, melyet a jógával tölthetek.
Hálás vagyok azért, hogy a jóga által megtanultam helyesen, és tudatosan étkezni, helyesen felépíteni és kitartani a jógaászanákat és a légzőgyakorlatokat, melyek folyamatosan támogatják a hétköznapjaimat.

Tarts velem, és érezd Te is a JÓGA JÓTÉKONY hatásainak összességét a mindennapjaidban.
VÁRLAK SZERTETETTEL ÓRÁIMON!

OM NAMAH SIVAJA

Jógairányzat

Térkép